csipszerelde

Lekurvaanyázásom története

2017. május 07. 18:05 - Matenak

roadrageteaser.jpg
Azért jó autózni, mert az ember lépten-nyomon belebotlik az övétől eltérő kultúrába. Mondjuk ugyanezért tud rossz is lenni, mert lehet, hogy a hiányával találjuk szemben magunkat. De ezek is elemózsiát tudnak adni az elmének. Volt is min gondolkodnom, mikor a belső tükörben leolvashattam a mögöttem lévő autós kolléga ajkairól az oly sokat és mégis oly keveset mondó „KURVA ANYÁDAT!” kifejezést. De miért is jutott nekem ez a sors?

Szombaton az asszonnyal haladtunk a Karina belében Balatonfüredre, de egy idő után azon kaptuk magunkat, hogy fél órája jó esetben is már csak araszolunk a nyolcas úton. És bár nagyon utálok egy ácsorgó járműben lenni, hisz annak épp a mobilitás ugye a lényege, mégis békében elbeszélgettük az időt a mátkámmal. A forgalomban engem úgy lehet felismerni, hogy egy Buddha szobor ül a kormány mögött, tényleg nem szokásom magam semmin sem felidegesíteni, nekem az autózás nem egy szükséges rossz, szeretek vezetni, és ilyenkor azt tartom elsődleges feladatomnak, hogy élve odaérjek az úticélomhoz. Körülöttem nincsenek faszfejek, sem hülyekurvák, sem mazsolák, csak a többi ember, akik szintén el akarnak jutni valahova épp. Még ha persze néhány akción el is tudok csodálkozni, de hát biztos én is béna tudok lenni mások szemében. De nekem nem dugó az, ha valahol fél órát kell várni, és az sem az, ha egy lámpánál csak a harmadik zöldnél érek át. Köze van ehhez annak, hogy voltam Moszkvában párszor, onnantól kezdve nekem itthon nincsenek dugók, és az utak is tükörsimák.

Ilyesmi volt a hangulatom akkor is, amikor végül tyúklépésben elhaladtunk a baleset romjai mellett, majd közeledtünk oda, ahol a két sáv leszűkült egyre. Addig is csak itt-ott volt két sáv építkezések miatt, ezért is volt a dugó, a baleset csak egy kicsit tett hozzá. Ahogy a sávszűkülethez értem, egy kisteherautó reménykedve indexelt a másik sávban, araszolgatva. Nem emlékszem a pontos típusra, de egy platós Transit méretű gép volt, tán pont az is. Előttem már vagy harminc autó nem engedte be, és igazából nekem is megfordult a fejemben, hogy nem teszem, de már nagyon vészesen fogyott a sávja, és elkezdte behúzni a kormányt a miénkbe. Én meg ott álltam épp, végül azt gondoltam, hogy jól van, jöjjön be, neki céges az autó, lehet, hogy kamikaze tanfolyamot is végzett, meg aztán ezen a pár méteren nem fog múlni semmi, amit elfoglal előttem. Nem érdekelt a dolog. De a mögöttem lévő a jelek szerint nem így érzett az események iránt.

Felharsant a fehér J Astra kürtje, én pedig el is gondolkodtam egy pillanatra, hogy jó ég, mennyire szánalmas hangja van, a G Astra kürtjében bezzeg még volt anyag... Először azt hittem, hogy a Transitosnak szól, de ez a sejtésem csakhamar szertefoszlott, amikor azt olvastam le a tar fejbúb és a napszemüveg alatt elhelyezkedő szájszervről, hogy „FASZÉR' ENGEDED BE BAZMEG!!!”, úgyhogy kénytelen voltam magamra venni a hangot, melyet a jármű kiadott, nem sokkal később pedig hősünk hangját is. Biztosra ment, hogy eljusson a hallójáratomig a rikács, mert nálam is le volt húzva az ablak, ő pedig a sajátján kihajolva süvöltötte bele a napsütötte levegőbe, hogy:

EZ LEGYEN AZ UTOLSÓ UTAD!!!

Nem tehettem mást, zsigerből elkaccantottam magam, majd közösen tettük ezt a mátkámmal, aki ekkor még nem is tudta, hogy ez nekem, ezáltal nekünk szólt, hisz egy volt az utunk. A helyszín mindenesetre ezentúl azonosítható lesz mindörökké a dús növényzetből, a környékünkön lévő gaztenger azt kívánta, bárcsak páfrány lenne, akkor még jobban élvezhetné az efféle bőséges permetezést. Kisvártatva még tovább fokozódott bennem a vidám szánalom érzése, amikor megláttam a tükörben, hogy ez a kiváló ember desszertként még gondosan artikulálva közli az első bekezdésben olvasható üdvözlégyet. Elmerengtem, hogy vajon ilyenkor mit kéne tenni... Anyázzak vissza? Minek? Finoman érdeklődjek, hogy úgy ennek tulajdonképpen mi értelme is volt? Minek? Azt engedek be, akit akarok, ha úgy gondolom, akár a száztagú cigányzenekart is beengedhetem magam elé, ha éppen arra járnak. De nem azok jártak arra, csak egyetlen autó, ami tényleg jelentéktelen változást okozott, egy apró kavics lett beledobva az óceán közepébe. Elképzelhetetlennek tűnt, hogy valaki ezen ennyire felhúzza magát, nem is tudtam, hogy az ilyesmi tényleg lehetséges, sosem volt balszerencsém hasonlóhoz, itt vidéken biztos még a fing is illatosabb. De ezek szerint az ilyen emberek köztünk élnek, fújtató orral ülnek a volán mögött, fülükből füstpamacsok szállnak a tetőkárpit felé, és lábujjaikkal kaparják a padlót folyamatosan. A rajzfilmekben az ilyen dühödt bikák fejére szokott esni ilyenkor egy üllő. Bárhogy is, most csak rám zúdította éktelen haragját, én meg röhögtem az egészen, és legalább este a cimbikkel is egymás térdét csapkodhattuk a sztorin, de mi van, ha egy hozzá hasonlóan ideggyenge embert talál meg? Akkor attól lenne dugó egy ideig, mert ezek épp ütik egymást az út közepén? Mármint tényleg úgy érezné, hogy emiatt megéri tettlegességhez folyamodni? Meddig, az első vérig, vagy mi ilyenkor a szabály? Mi lett volna, ha tényleg olyan történik, ahol neki valós kára származik, mondjuk belekoccol hátulról egy nagyi, azzal mit tenne az ilyen? És vajon ő az életrevaló, és én vagyok a balfasz? Vagy épp fordítva? Megannyi nyomasztó kérdés.

Eztán nézegettem a tükörben hébe-hóba hősünket, hisz még nagyjából negyed órát ácsorogtunk. Csalódottan állapíthattam meg, hogy nem hirtelen roham volt ez, kitartóan ment a duzzogás, mintha csak kisgyermek lenne, akit jogtalanul a sarokba állítottak, nem pedig egy felnőtt, aki mellett ráadásul ott ült egy középkorúnak tűnő hölgy is. Sajnálom az ilyen embert, nagyon rossz lehet neki így közlekedni, pláne fekete X5-ös nélkül. Rengeteg ehhez hasonló mértékű energiát pazarolhat el naponta, ha mindezt fel lehetne használni, gondolati szinten sem merülhetne fel Paks II. Mindenképp részvétemet fejezném ki, végtelen türelmet és sok szerencsét kívánnék neki és minden aktuálisan körülötte lévő autóstársnak is. Ez ugyan tegnap történt, de ha már ezen a meghitt alkalmon, május első vasárnapján tudtam sort keríteni az írásra, kihasználnám az alkalmat, és én is viszont üdvözölném ezúton az anyukáját. Azt a jót, és édeset.

23 komment
Címkék: Romantika

A bejegyzés trackback címe:

http://csipszer.blog.hu/api/trackback/id/tr9512487539

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

hüller hille 2017.05.07. 20:57:24

Egy hónapja jöttem ki Győrből a Tesco felé (kétszer kétsávos út) a külső sávban.A belsőben egy Seat utolért egy balra fordulni szándékozót,ezért átrántotta volna a kocsit a külsőbe,de ott jöttem én.Hatalmasat satuztam így nem lett baleset és amikor melléértem a két ujjamat a szememhez emeltem mintegy jelzésként,hogy a tükörbe kellett volna néznie. A lámpánál mellém értek és a szemmel láthatóan rendkívül intelligens,kigyúrt és gazdagon tetovált fiatalember feltette a következő kérdést:Mér mutogacc a barátnőmnek?(a barátnő vezetett)Gondoltam,tele lehetett a fejűk a modernkori filozófia problémáival,ezért felhívtam a figyelmüket,hogy az előbb ha nem fékezek akkor csattanunk!De akkor se kő mutogatni!Válaszolta korunk Einsteinje.Itt sajnos váltott a lámpa és elváltak útjaink,pedig kiváncsi lettem volna meddig jutunk ebben magasröptű eszmecserében.
Véleményem az mint a Micimackónak-Hajaj

kuki123 2017.05.08. 07:25:40

ez lófasz
Gyertek heves nógrád jász megyébe...
Orosz videó szint

Ha fel lehetne rakni büntetés nélkül, menne fel youtube-ra
Az átlag a napi 2-3 elkerült karambol. De tucatnyi szabálysértés, (záróvonal, megállni tilos, gyorshajtás stb)

wildpig 2017.05.08. 09:34:26

Pénteki eset: Bp. Határ út -Nagykőrösi út sarok. Nejem indul a zöldnél, többedmagával. Átmennek egy zebrán, két villamos sínen, kér balról jövő sávon és a 6. sávnál egyszercsak beleszáll jobbról lassítás nélkül egy kocsi. Szerencsére csak az autók mentek totálkárra, nekik semmi bajuk. A jobbról jövő autós válasza a kérdésre, hogy mit is keresett ő akkor és ott: "Egy másik lámpát néztem és az zöld volt". Állítása szerint még anyázott is a nejemmel párhuzamosan induló buszra, hogy az mi a faszért jön onnan, amikor ő itt halad.
Szóval egy háromszorosan megismételt piros lámpa (2 fent a sávok fölött, egy jobb oldalon az oszlopon) sem garancia, hogy megkapod az elsőbbségedet.
És állítása szerint ő ebből (sofőrködés) él.
B+

Make Valamit · http://make.blog.hu 2017.05.08. 09:54:03

Ezek nem szokták gyomorfekély nélkül megérni az ötvenet.

]{udarauszkasz 2017.05.08. 10:08:12

@hüller hille: Mosonmagyarovar szuttyogo mazsolakkal van tele. Ha tegnap ugy kellett elozgetnem,mintha 100zal mennek,pedig egyszer sem leptem tul az 50et. Mindenki 30-40nel totymorgott, akkor is,ha epp senki se volt elottuk.

]{udarauszkasz 2017.05.08. 10:09:21

Szoval a Kisalfold a penzehes nok, es a tanulovezetok orszaga. Pozsonybol importaltuk ezeket a szokasokat egyebkent.

Sanus 2017.05.08. 11:52:06

@kuki123: Veszprém megyét sem kell félteni. Ennyi frusztrált elmebeteg sehol nincs az utakon, mint itt.

Progi 2017.05.08. 13:59:03

Szarni kell mindenkire, én alapvetően előzékeny vagyok, szabályokat betartom stb. De teljesen kiábrándultam az emberekből. Nem lehet normálisan, nyugodtan közlekedni annyi barom meg idióta van az utakon.

gergo · http://www.partypeople.hu 2017.05.08. 14:05:26

Úgy látszik a szombati nap és Balatonfüred nem csak nekem volt emlékezetes autózás miatt :) Napközben minden okés, szép idő, szép autók, jó fények.. az autók fotózása utána beugrottunk késői ebéd gyanánt csárdázni, nyugis nap után teli hassal az ember jó időben nem siet, ezért a 71-73 szerpentinkergetőzés-8-7 utakon jöttünk haza, bőven az átlag feletti sebességgel (még nem sietősen, de tempósan)

Pettendnél van egy buszmegálló, 60-s táblával, este f8 volt, autó közel távol sehol, ideális üres utak, ezért "csak" 70-re lassítottam, mire feltűnt a tükörben családi egyterű szakadék Scenic, aki pont ott vágott elém, ahol a középső járdasziget miatt van egy enyhe jobbos kitérő. Mivel előtte is tempósan haladtam, gondoltam akkor már megyek utána, ha lesz rendőr, őt szedje ki előbb, ne engem :) Ez valószínűleg nem tetszett pocakos barátunknak - hátsó sorban gyerek az anyukával-, mert a Baracska-Martonvásár közötti emelkedőn a belsőben szépen büntetőfékezett (arról nem tehetek, hogy nem tud gyorsabban felmenni az emelkedőn, villogni sem villogtam rá, ahogy indexet sem használtam, csak mentem utána)

Még szerencse, hogy van videó róla, ha lesz időm, gyorsan meg is vágom :)

gergo · http://www.partypeople.hu 2017.05.08. 14:07:36

@kuki123: én viszonylag rendszeresen járok a 21, 22-s utakon, szerintem teljesen normális arra a közlekedés, főleg az átlag fővárosi szinthez képest.

Főleg, mióta cserélik az aszfaltot, még a kátyú miatt sem kell állandóan szlalomosat játszani :)

gergo · http://www.partypeople.hu 2017.05.08. 14:09:52

@Progi: szintén hasonlóan állok a dolgokhoz, mint te, pont ezért is vettem egy dashcamet. Utána jöttem rá, hogy odáig jutottam el vezetés közben, hogy hiába szarok le mindenkit, az én számból is rendszeresen elhangzik a káromkodás. Automatikusan, nekem fel sem tűnt.

ecopower 2017.05.08. 17:03:43

Megvételre keresek páncélozott csapatszállítót gépágyúval,ködvetővel,defekttűrő gumikkal.Lassan mennénk nyaralni! :)

Laccee2107 · vaz2107.blog.hu 2017.05.08. 18:29:31

Mi szombaton Pécsre tartottunk a Retropartyzánokra, és a 350 km alatt volt pár klinikai eset. Nem hiszem, hogy ez megyétől vagy országrésztől függene.

V12 Power 2017.05.08. 19:03:47

:-)) Ismet jo cikk!

En is gyakran elmerengek az emberi ostobasagon. Köztudott (legalabbis sok mas orszagban), hogy a dugo abszolut ertekben ugy a legrövidebb, ha cipzar-elvet alkalmazunk. Tehat amikor elfogy egy sav, akkor abban a savban addig kell haladni, amig a sav tart (nem 150 meterrel elötte besorolni!), es az effektiv savszükületnel egy innen - egy onnan. Ezert cipzar elv. Es nem, nem hülye bunko, aki elmegy a sav vegeig, amikor mar sokkal hamarabb ki van tablazva, hogy el fog fogyni. Pont hogy az a hülye, aki hamarabb kereszkedik be, mert ezzel feleslegesen növeli a dugo hosszat! Az a tabla azert van, hogy tudjuk, el fog fogyni a sav. Nem azert, hogy mar ott be kell sorolni. Mifelenk gyakran egy külön tabla is ki van teve ilyen helyeken, ami a cipzar elvet szemlelteti. Es bar en meg szoktam köszönni, amikor ilyenkor beengednek, mert engem igy neveltek, szigoruan nezve meg köszönni sincs mit, hiszen mindenkinek igy a legjobb, ez a termeszetes. Legalabbis ennek kene lennie.

adiba 2017.05.08. 20:40:14

Ez az "apróság" egy kicsit hosszúra sikeredett.
Ez mindennapos eset. Nem kell ezt így felfújni.
Ez az ország tele van "belsősáv birkával" és ez így jó!

Important roll 2017.05.08. 21:21:08

Még csak autózni sem kell ehhez.
Egy alkalommal a Soroksári úton akartam átkelni, ráadásul teljesen egyedül. Ehhez annyit követtem el, hogy megnyomtam egy lámpa gombját, kivártam, amíg zöldre vált, és átsétáltam. Így viszont voltam szíves feltartani egy csodálatos úriembert, aki autójával egyes-egyedül miattam nem tudott végigszáguldani a hosszú egyenes útszakaszon, hanem meg kellett állnia a közepén. Ezért kihajolt az ablakon, és azt üvöltötte, hogy "a kurva anyád!"
Hát ilyen egyszerű törést okozni ezeknek az ártatlanoknak a lelkében.

korxi 2017.05.08. 21:25:05

@V12 Power: Teljesen igazad van. Ez a többségnek amúgy nem jön le. Én is megismétlem amit írtál: nem, a megszűnő sávban nem bunkóság előremenni addig amíg az el nem fogy. Hanem viszont hülyeség a megszűnés előtt bekéredzkedni és hülyeség úgymond beengedni az indokolatlanul bekéredzkedőt.
Ez tükröződik egyébként a jelen posztban is: "Előttem már vagy harminc autó nem engedte be, és igazából nekem is megfordult a fejemben, hogy nem teszem, de már nagyon vészesen fogyott a sávja"
A megszűnő sáv nem "vészesen" fogy, hanem csak fogy és megszűnik. A végén pedig cipzár elven kell továbbhaladni az autóknak, ütemesen és gördülékenyen. Mert ez a legjobb minden érintettenek. És ahogyan azt a KRESZ egyébként elő is írja.

Matenak · http://csipszerelde.hu 2017.05.08. 21:36:57

@Burgermeister: Felesleges is volna, nem a konkrét személy a lényeg, hanem a jelenség. Egyébként céges autó volt, úgyhogy remélem a saját cégét reklámozza ilyen stílusosan, nem másét.

@korxi: Így van, szerintem is igaza van a kollégának, ahol ő él, ott el is hiszem, hogy ez a rendszer olajozottan működik. És az is igaz, hogy nekem zokszó nélkül kellett volna beengednem a kistehert, de legalább kiderült, hogy én sem vagyok tökéletes, hát hiába, nem múlik el nyomtalanul 35 évnyi létezés hazánkban.

@Important roll: :DDD

a lekvár neve puffin 2017.05.09. 15:55:44

Hahaha...a főnököm pesti,utál Szegedre járni-de muszály neki.Utolsó eszmecserénk során megkérdezte,miért ilyen idióták a szegediek?Mennek 20-30-cal a töküres úton,de simán átmennek a piroson is ugyanezzel a lendülettel.Válaszom:a hiba Nálad van,én nem találkozok velük mert mindenkit kerülgetek aki a nagykörúton nem tud haladni...akkor most ki a fax?Sok embernek én (hozzáteszem,teljesen szabályosan index használatával cikázok a sávok között...:) ),de nekem meg az összes többi idióta.Ugyanez az árvizi emlékműnél,van egy 30-as tábla,után feloldó.A sofőrök 99%-a ettől a teljes rakparton 30-cal cammog végig...ha nyomok egy kürtöt,jön a mutogatás és büntetőfék hátrafelé...nagy az isten állatkertje...

aszfaltparaszt 2017.05.11. 14:30:20

>Elmerengtem, hogy vajon ilyenkor mit kéne tenni...

Mi lenne, ha férfiként viselkednél? Kiszállsz, felszívod magad, odamész, közlöd vele, hogy "szálljál ki, bazmeg, játsszuk le, köcsög, rossz emberbe kötöttél bele, itt fogsz feküdni a földön".

Találd már meg a tökeid, semmi jó nincs az ilyen hippis csicskatempóban.

Úgysem lesz nyolc napon túl gyógyuló belőle, az ilyesmi 99%-ban szájalással, 1%-ban enyhe lökdösődéssel ér véget, de legalább eleget tettél a becsület követelményeinek és nem csicskultál be.