csipszerelde

Képzelt korrajz egy Swift-tulajdonos életéről

2017. január 17. 16:47 - Matenak

dscn3350.JPG

Pali bácsi magába szívott egy nagyot a nyári levegőből egy szomorú sóhajhoz, majd SZTK keretes szemüvege meg-megmozdult, amint fogai közt a fogpiszkáló lassacskán a szája egyik sarkából a másikba vándorolt. Tudta, hogy eljön majd ez a nap is, de azt azért nem gondolta volna, hogy meg fogja érni. Fáradtan átfutott gondolatai közt, hogy bár ne látná a jelenetet, amint elkerül tőle az ő imádott Swiftje, a második, és egyben utolsó új autója. Csak a kérges férfilélek emelt barikádot a könnyek előtt.

Autós karrierje a mai korban egyhangúnak, unalmasnak mondható, ő mégsem így érezte ezt. Amikor a Merkurnál befizetett a Trabantra, a várakozás hosszú évei háborúnak tűntek: türelem csapott össze az idővel. Így természetesen végül diadalként élte meg, amikor végre ötven éves korában, 1980-ban átvehette a járművet. A győzelem mámorában mellékesnek tűnt, hogy a sárgának rendelt autó egérszürkévé lett, különben is, ki állt neki vitázni a mindenhatókkal, akik osztogatták az autókat? Ha nem lett volna a 601-esnek kereke, akkor Pál a hátán is hazahozta volna. Manapság már nem tudják a népek, hogy az ilyen hosszú várakozás mennyire kialakítja az autóhoz való kötődést már a legelső pillanatban. Ha az idő tényleg pénz volna, akkor a szoci autók Rolls Royce áron keltek el akkoriban. Nem csoda, hogy családtagként voltak kezelve.

Nem volt soha egy autómániákus, csak szeretett volna kényelmesen közlekedni. Persze nem sajnált semmit a kocsitól, szinte minden út előtt lemosta, utána eltörölgette, és még egy ledes fogyasztásmérőt is beszereltetett. A szerelő jó barátja volt, sokat beszélgettek ilyenkor, úgyhogy már csak a társaság miatt is szeretett oda járni időnként a kocsival, amikor az megkövetelte. Kicsit belejött a bütykölésbe is, gyertyákat pucolt időnként, izzókat cserélt saját kezűleg, és nagyon élvezte. Bár imádta az autót, 1993-ban lecserélte, akkor már elég sok kilométer volt benne, majdnem 70.000. Muszáj volt megválni tőle, túl csábító lett a lehetőség, ami a magyarság ölébe pottyant. El kellett mennie megnézni az új Swiftet, hiszen már a reklámja is olyan megkapó volt. Fülbemászó dallamok, japán minőség, helyben gyártott autó frappáns szlogennel, rögvest nyitogatni kezdte az emberek pénztárcáját. Persze eddigre látott ő már nyugati autókat, de azok méregdrágák voltak, használt autót pedig nem vesz, ehhez tartja magát. Látta ő a világháborút, úgyhogy úgy gondolta, ennyi jó neki igenis kijár már az élettől. Nem csalódott, élőben is lenyűgözték az autó arányai, hisz nem három kredenc volt egymás után pakolva, hanem ék alakú, áramvonalas karosszáriával rendelkezett. Bár ebben az évben megjelent a Swift szedán verziója is, inkább ötajtóst vett, az jóval praktikusabbnak tűnt a Trabi után. Piros színben, hogy mutasson tisztesen.

Igaz, egymás mellé rakva a két változatot a négyajtós elegánsabb autó benyomását keltette, de Pali bácsi sosem volt mentes az önkritikától, és nem a kirakatban élő fajta volt. Néha ugyan a szedán seggberúgott változataként tekintett autójára, de nem érezte ezt problémának. Igazából semmit nem érzett annak, mert előző járgánya után ez lenyűgöző tulajdonságokkal rendelkezett. Hátra is be lehetett már ülni külön ajtókon át, ami nagy előny volt, hisz az egész család egyszerre tudott beszállni. Fia ekkoriban volt 25 éves, nemrégiben végzett a főiskolán, autója természetesen nem volt, így időnként velük utazott a hátsó ülésen ülve. Sokszor panaszkodott, hogy nehézkesen fér be azon a szűk nyíláson, mert nem lehetett szélesre tárni az ajtót. Nemhogy örülne, hogy egyáltalán van ott zsanér, ilyenek voltak a fiatalok már akkoriban is, semmi nem jó nekik, pedig hát mit tudják azok.

tr2.jpg

A hátsó ablaktörlő sem hiányzott Pálnak, hisz a Trabin sem volt, mit nézegessen az ember hátra, amikor elöl van az út megteendő része, nem hátul. Ott a múlt látható, aki pedig abban él, az nem viszi sokra, apja mindig erre tanította. Nemcsak hátul, elöl is nagyobb volt a hely, mint a jó öreg kétüteműjében, hát hiába, ez harminc centivel hosszabb, több, mint 3,8 méter. Eleinte kicsit fura volt, hogy a váltókarhoz annyit kell nyúlkálni, hisz azelőtt a kormány közvetlen közelében volt a váltókilincs, de hamar meg lehetett szokni. Az ötödik fokozat pedig előrevetítette a jóval nagyobb végsebességet. Az eladó elmondása szerint ez akár 145 km/h-val is tud menni, de Pál ezt sosem próbálta ki, hisz apja szerint ki lassan jár, tovább ér. 61 forint 60 fillér a benzin, nem krőzus ő, hogy a fogyasztás hidegen hagyja, márpedig olyankor már biztosan többet fogyasztana a megszokott 4,5 liternél. Előző járgánya jóval többet evett ennél, az ismerősei Ladáihoz képest ez pláne őrületesen alacsony fogyasztást jelentett. Elégedetten gondolt bele abba, hogy mindezt úgy csinálja, hogy itt már nem kettő, hanem háromhengeres a motor, és nem 600, hanem 993 köbcentis. A teljesítményről nem is beszélve, a Trabi 26 lóerős volt, itt pedig már 53 ló áll rendelkezésére. De ami legjobban lenyűgözte, hogy míg az előző kocsija hatszáz kilós volt, itt már majdnem nyolcszáz kilót repített a motor. És mégis kevesebbet fogyaszt? Elképesztő, hol tartott már akkor a technológia.

Fordulatszámmérő nem volt, de az előző autóban sem volt rá szükség. Kedvelte az ülést, ami jóval kényelmesebb volt a Trabiénál is, pedig az sem volt semmi. Ráadásul ennek már fejtámlája is volt. Rádió nem volt benne, viszont a szellőzés karjai csodálatos helyre kerültek és nagyon könnyen lehetett őket mozgatni. Amikor az asszony nem látta, csak beült és húzgálta őket, élvezte a finom mechanikai játékot. Autóban soha nem dohányzott, de Pál szerint az sem, aki a hamutartót elhelyezte a beltérben. Bezzeg a Trabant tervezője megannyi szálat szívhatott egy nap, mert az a hamutartó csábította az embert a füstölésre. Talán még a minőségellenőrzésen is kipróbálták, annyira jó helyen volt. A Trabival egyszer volt egy kisebb koccanása, így most egy Szent Kristóf medál helyet kapott a kesztyűtartóban. Voltak, akik felragasztották a műszerfalra, de ő nem akarta összeragasztózni a szép műanyagot.

1992-ben betöltötte a hatvankettőt, nyugdíjas lett. Marikával, a feleségével eztán már csak a falu központjából a telekre jártak el hétvégente, meg a fiúkért a vasútra, amikor az meglátogatta őket. Esőben persze nem vitték ki az autót a garázsból, hisz apja mindig arra tanította Pali bácsit, hogy a rozsdának a víztől jön meg az étvágya. Jól el is törölgette minden mosás után, különös tekintettel a peremekre. Télen pedig inkább nem használták a járművet, hisz csúsznak az utak, manapság pedig már minden félkegyelmű megkapja a jogsit. Hiába van már az ő lábában 75.000 jól megtapasztalt kilométer, az ember sohasem lehet elég óvatos. Nem beszélve a rozsdáról, a Trabival ellentétben itt már nem holmi duroplaszt, hanem igazi fémből áll a karosszéria, hát akarja ő, hogy megmarja a megrettegett korrózió?

Teltek-múltak az évek, 1998-ban megszületett az unokája is, egy fiú. Örült neki, mert 68 évesen az ember már óhatatlanul is belegondol abba, mi lesz majd, ha ő elpatkol. És persze mi lesz az autójával. Fia nem érdeklődött a járművek iránt, vett valami nagy benzinzabáló batárt, és azt próbálja neki bemesélni, hogy az kevesebbet eszik autópályán az ő Swiftjénél. Neki ezt nem adja be, ennyit azért nem fejlődhetett a technika, főleg, hogy ott őrületes tempóval közlekednek. Mit ért ez a kocsikhoz, de szerencsére itt van már az unoka, aki esetleg érdemes lesz arra, hogy megörökölje az ő Suzukiját. Bár az évek alatt már belekerült 18.000 km, még soha semmi baja nem történt. Ami egy kicsit el is szomorította Pali bácsit.

maxresdefault.jpg

Időnként kiszedte a gyertyákat, hogy elpucolgassa, szerencsére ugyanaz a kulcs jó volt ehhez az autójához is, ami az egérszürkéhez. Gyakran körbenézte az izzókat, de hiába, nem égett ki egyik sem. A tankolás sem volt már rituálé, hiszen olajat külön dekniben tartalmaz a motor, már csak benzint kell tankolni. Pedig hogy élvezte, amikor hajdanán néha ő maga állította elő a keveréket! Beleöntötte a tankba 1:33 arányban az olajat és benzint, majd az autó billegtetésével összerázta. Ha nem volt ehhez kedve, akkor pedig az Áfor kúton lehetett kapni kétüteműhöz való üzemanyagot, amit a kutasnál kifizetett. Most már csak az maradt meg neki berhelésként, hogy időnként kicserélte az ablaktörlőt, bár elég pazarló dolognak érezte, hogy itt már nem úgy kell, mint rég, hogy csak kihúzza a gumit és ollóval beszabja az újat. Itt már az egész lapátot el kell dobni. Szerencse, hogy az apja ezt már nem érhette meg, mert ő mindig arra tanította, hogy a pazarlás az esztelenség gyümölcse.

Szerelőjének fiát, aki apja nyomdokaiba lépett, felkereste még időnként, de azon kívül, hogy babrált valamit a légszűrővel, meg az olajjal, nem kellett semmit csinálnia, az autó sosem romlott el. A társaság miatt járt ide főként, de mostanában már itt is megőrült a világ, alig pár percet fordított már csak szerelője a csevegésre, aztán rohant vissza dolgozni egy másik autón. Ugyanezt tapasztalta az utakon is később. Az biztos, hogy a világ gyorsult fel, nem ő lassult, mindig is hetvenöttel járt a telekre. Most meg már egyre többször jöttek mögötte túl közel és előzték meg nagyon veszélyesnek tűnő helyzetekben is. Hova rohannak ezek? A legszomorúbb, hogy 2001 májusában megemelték a sebességhatárokat is, táptalajt adva az ámokfutóknak, hát nem volt elég az a 80 km/h? Ha őt kérdezik, még sok is. Meg aztán tapasztalatai szerint pont itt fogyasztott a legjobban hű társa, úgyhogy ő tartotta magát a hetvenöthöz. Apja mindig azt mondogatta, hogy a türelem keserű, de gyümölcse édes. Adja ég, hogy ezek az ámokfutók is rájöjjenek majd erre később.

2014-re a családja már egyre gyakrabban mondogatta, hogy öreg ő már ahhoz, hogy volán mögé üljön, de amíg az orvos nem ezt mondja, addig őt nem érdekli a véleményük. 84 évesen még mindig nem kell évente járnia kontrollra, bár már közeleg a következő forduló. Különben is, pont ekkoriban volt szüksége igazán a Suzukira, a gyerek már ritkán járt hozzá a kamasz unokával, ő viszont minden nap meglátogatta Marikát a kórházban. Unokája problémás gyerek hírében állt, de az autó mindig hű társa volt. Egyszer már akkumulátort kellett benne cserélni, de amúgy remekül szuperált. Az unoka nem mutatott különösebb érdeklődést a kocsi iránt, és gyakran meg is kellett dorgálni, amikor enni akart benne, vagy koszos cipővel akart beülni. A látogatások miatt Pali bácsi már ősszel is járt az autóval, a szerelő pedig erőltette, hogy cserélje ki a gumiabroncsokat. Dehogy cserélte, hiszen alig van azokban a gyári gumikban 30.000 kilométer, még jó mélyek a barázdák. Az emberre manapság már mindent rá akarnak sózni, nem árt óvatosnak lenni, ő azt tanulta apjától, hogy kis ember kicsit lop, nagy ember nagyot, de tőle semennyit se vegyenek el.

A következő évben elkezdett támadni a szürkehályog, így bevonták Pali bácsi jogosítványát. Miután felesége elhunyt, nagyon már nem is volt kedve vezetni. Nem is volt hova, a szőlőt a fia már eladta. Így egy ideje már a garázsban állt csak a kis piros autó. Időnként persze feltöltötte az akkumulátort, beindította az udvaron és lemosta, hisz elhanyagolni nem volt képes. Homályosabban bár, de látta, hogy még mindig szépen csillog, ennek mindig a csodájára jártak, mert állítólag be szoktak mattulni ezek a fényezések hamar. Időnként meglátogatta az unokája a barátnőjével, és mivel már volt jogsija, rendszerint elvitte a Swiftet, hogy bevásároljon vele. Ilyenkor hallotta, hogy nem jól kezeli ez a gyerek a kuplungot, néha hevesen kipörgött a kerék induláskor, de majd tán belejön egyszer.

2016 tavaszára már egyre fárasztóbb lett számára a járás is, így még utoljára kiment a garázsba, mielőtt megkapta az unoka az autót. Megígértette vele, hogy gyakran fogja mosni, és utána eltörölgeti. Pali bácsi nem tudja, mi az a gyros, de az unokája azt fog vele szállítani. Bár szomorú volt, azért egyúttal örült is, hisz a családban maradt a hű társa... Biztos csodájára fognak járni a népek a csillogó dukkózásnak. Pár hónappal később, amikor kiment cigarettázni a kertbe, fájdalmat érzett a mellkasában, ami kisugárzott a bal karjára. Nem volt maroktelefonja, mert bár a fia többször is akart neki adni, nem tudta rendesen elmagyarázni, hogyan kell azt használni. Térdei már alig engedelmeskedtek, így nehezen haladt, és mielőtt még a kilincset elérhették volna karjai, élettelenül hullottak alá. Utolsó gondolatával még örült neki, hogy legutóbb, amikor tavasszal kiment a garázsba, kivette a kesztyűtartóból Szent Kristófot, akit azóta mindig magával hordott a nadrágzsebében. Apja mindig arra tanította, hogy az út fontosabb, mint a cél.
Így tán az utolsó útja is annyira nyugodalmas lesz, mint az összes volt az imádott Suzukijában.

36 komment
Címkék: Novella Swift

A bejegyzés trackback címe:

http://csipszer.blog.hu/api/trackback/id/tr7512133381

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Wilson 2017.01.17. 19:51:38

Nagyon jó írás. Pont jó. Köszönöm.

Csabby 2017.01.17. 20:42:36

Nagyon aranyos kis írás, köszi!

J. Mutzenbacher 2017.01.17. 20:49:11

Egy éppen eltűnőben lévő autós generáció nagyon hangulatos ábrázolása, grat hozzá. Remélem karriert csinálsz a Totalcar- nál, már nagyon rájuk férne valaki akinek gondolatai és stílusa is van(nak).

Sanyiqua01 2017.01.17. 21:05:40

Gratulálok, nagyon jól meg tudod szólítani az embereket!
Mint, ha csak édesapámról olvastam volna a cikket, nála szalonból kitolt G-Astra a szereplő és "csak" 69 éves az öreg :)

DBandesz 2017.01.17. 21:13:40

Csatlakoznék az előttem szólókhoz.
Ez egy komoly írás. Őszintén remélem, hogy gyakrabban olvashatunk tőled még ilyen remekműveket.

Bálint636 2017.01.17. 22:00:58

Még messze nem Csikós-szint, de az irány jó, a törekvésed pedig értékelendő.

kewcheg 2017.01.17. 22:24:14

Lehet hogy jó az írás,de azért nem lehet belőle nem kiérezni a kalapos suzukis iránt táplált gúnyt. (75-tel megy, alig van hátsóajtó,nincs hátsó ablaktörlő,de neki így is jó, etc.etc...)

Mercel 2017.01.18. 01:27:42

Hát hmmmmm.

Jó kis korrajz.

FikkFakk 2017.01.18. 03:02:49

@kewcheg: hat... mert ilyenek. Voltak.

robijoe 2017.01.18. 06:14:28

@kewcheg: Nagyon jó kis szösszenet,korrajz.Amit gúnynak éreznek egyesek ,az csak a gondolkodásmód külső megnyilvánulása, amit ilyen módon ábrázolt a szerző(!) .
Szerintem,semmi sértő vagy bántó sincs benne,egyszerűen vannak,voltak ilyen emberek.
Néhány évtized múlva mi leszünk a múlt ;-)

bandirepublic · http://bezzegasvedek.wordpress.com/ 2017.01.18. 06:52:53

feleségem nagymamájának még megvan a gyári nylon a hátsó ülésen. és fehér a gépe, garázsban, ahogy kell...

op tomi 2017.01.18. 07:02:52

Aranyos írás, megkönnyeztem a végét... gratulálok :)

HK417 · http://dokkmunkas.blog.hu/ 2017.01.18. 08:32:56

Na!--ez jó volt, így kora reggel. Köszi!

Laccee2107 · vaz2107.blog.hu 2017.01.18. 08:37:32

Üdv.

Nagyon jó cikk lett, csak így tovább.

gergo · http://www.partypeople.hu 2017.01.18. 09:00:34

Egy az egyben átjött a mondandód, több pontban magamra ismertem (Apám intelmei, mániákus autótakarítás formájában a piros, éppen ma egy hónapos új autóhoz csak úgy lemenni, törölgetni. Nem, nem Suzuki.)

Annyi mázlim van, hogy 36 évesen jött össze az első szalon autóm :)

V12 Power 2017.01.18. 09:41:18

Remek iras, mint mindig! Rendesen szivszorito a vege, szegeny kis Suzuki...
Remelem, majd az enyemnek is megirod a törtenetet, az is 93-ban kezdte! :-))

Szkotti 2017.01.18. 09:57:22

Csatlakozom, ez jó volt. És én is fejcsóválva szoktam megelőzni a 75-tel egerésző nyugdíjasokat, de ebben az aspektusban még nem gondoltam át a dolgot...Furcsa, de ha így nézed, megérted az öregek "hóbortjait", erre döbbentett rá az írás. Már megérte.

szsuzsanna 2017.01.18. 10:31:42

Jó írás, -de, megjegyezném, nem mindenki "kalapos szuzukis óvatoskodó".
Az enyém 2003-as, -"másodautó", ég alatt áll, napi munkába járás, városon keresztül, időnként hosszabb utak, -autópályán meghajtva. A gyári akut tavaly cseréltük, 13 éves volt!!! Szerelő nem kellett soha, csak olajcsere és vizsga.
Sose volt "tutujgatva", -lemosva is csak ritkán ...
Előtte, 14 évig kétütemű Trabant, ugyanígy tartva. Bocs., -de, mostanában, néha röhögök, a reggeli "rinyákon", -anno, sokszor ástam ki, a Trabantot is, 20 centi hó alól, -de, MINDIG elindult!
-Ja, és lehetett vele mindenféle úttalan-utakon csavarogni is pl. a Bükkben, -nem akadt föl, és volt, hogy a kátyúban álló vízen áthajtva, mindkét oldalról átcsapott a tetején...
Persze, hogy persze, k@rvára "fapados" volt, és, télen nem bírt belül felmelegedni amíg beértem a munkahelyre...
A lényeg, nem minden "ócska" autós ="tütyögős", -csak pl. munkába járni, városban, X db lámpákon, csúcsforgalomban ezek is megfelelnek, nekünk csóróknak.

alprazolam 2017.01.18. 10:37:32

nem tagadom, megkönnyeztem. Köszönöm!

Ződ2000 · http://autossagok.blog.hu/ 2017.01.18. 10:50:46

Aranyos cikk, gratula érte, remélem kikerül a főoldalra .

clemens 2017.01.19. 04:44:33

Azt hittem hogy ez is csak egy suzukisokat cikiző írás lesz, de nagyon kellemesen csalódtam.

ostvan1 2017.01.19. 08:43:14

Volt egy kicsivel fiatalabb '95-ös kiadású Swiftem. 200.000 km-nél kellett először javítani. Addig csak olaj, meg szűrő meg fékbetét. És a megengedett sebességhatáron belül bármikor lehetett vele menni.

lobaszopiatej 2017.01.19. 09:24:42

Proli, suzukisokat lenéző autofil írás.

A suzuki-t nem csak trabant nosztalgiás nyuggerek vezetik, hanem csendesen spóroló feltörekvő emberek is, akik nem rázzák a rongyot hülyére eladósodva egy csillogó szoborautóért, és nincs cégük hogy az adót ki(l)optimalizálják.

Ma egy alap 1000-es alap Swift az bizony még mindig a spórolás mekkája, még egy pár évig legalábbis.

kekecke · http://szepkiselet.blog.hu 2017.01.19. 09:51:40

Nagyon-nagyon jó cikk!!! Számos emberre ismertem benne.
Szomorú a vége. :(

Balt 2017.01.19. 13:48:16

@kewcheg: Egyetértek a kritikával. A stílus elmegy, a téma banális, de megható; nekem is hasonlóak az észrevételeim.

Mibe, hogy a szerző egy ifjú vidéki gyroskiszállító? XD

Matenak · http://csipszerelde.hu 2017.01.19. 16:33:30

@Balt: Aki pedig gyilkosról ír, az nyilván maga is az. Logikus. Még jó, hogy nem egy halott öregember vagyok a szemedben. :-]

kewcheg 2017.01.19. 22:51:59

Én a Suzuki helyében már rég leléptem volna ebből az országból. Nagyon remélem,lassacskán leépítik az itteni érdekeltségeiket és akkor nem lesz más a Suzuki márka,mint egy egzotikus kuriózum,akár egy Daihatsu.....csóró,rongyrázó,kivagyi nép a magyar,szalonnát zabál meg pálinkát az egyhatvan magas,mázsahúsz,karikalábú kicsihuszár..:(

Mercel 2017.01.20. 00:35:47

@lobaszopiatej:

Szinte az egyetlen antiszoc, orránál nem tovább látó arc voltál akinek nem jött át a mondandó és a hangulat.

Itt nem a Suzuki mint autó volt a lényeg, hanem egy ember viszonya egy időszakhoz és az autójához az időszakon belül.

Disneylandkurvakkal 2017.02.23. 10:22:13

Ahogy a dal is tartja "még, még, még, ennyi nem elég" remek írás! Bár elsőre azt hittem, hogy a tengeri malcos suzukis gyerek (www.youtube.com/watch?v=brfbOwD1R8s) történetét írod meg de nem és nem is baj, rendkívűl hangulatosra sikeredett ez! ;)