Kaptam egy ilyen levelet:
„Tudom, hogy a pokol tüzén fogok fergeteges kínok között saját fekáliámban fetrengve elkárhozni, de úgy tűnik, kiszállok a Hacsiból. Egyelőre még nem hirdetem, de az elhatározás megszületett. Szóval, ha lenne kedved egyszer a múltkori visszafogott próba helyett úgy böcsületesebben megfuttatni búcsúzóul, akkor szólj.”
Szóltam.
Kérdeztem is, például azt, hogy mégis miként gondolta ezt a böcsületesebb futtatást. Így:
„Nem mondom, hogy regisztrálj vele pályanapra, de meló után megkapod aztán a többi a Te dolgod, nem vagy hülyegyerek, menj, amerre gondolod, ha az olaj eléri a 75 fokot, akkor nyugodtan pörgethető, a fékkel csak óvatosan, mert zsír új a tárcsa, de ezt gondolom nem kell mondani. A szombathelyi leveleket továbbítom. A végén visszahozod, ahol átvetted.”
Bolond ez baszki, gyorsan le is csaptam a lehetőségre, még mielőtt végleg ráadják a kényszerzubbonyt a faszira és bedobják egy gumiszobába. Hét éve már vezettem egyszer a kocsit, úgyhogy természetesen kíváncsi lettem, ennyi idő elteltével milyen lesz, hisz gép is, ember is öregedett. Mivel a tulajjal közös a munkahelyünk, a parkolóban szinte naponta látom a szerkezetet, így legalább a külsején nyomon tudtam követni az evolúcióját. A becenevét azóta is büszkén hordja az oldalán: ハ チ ロ ク, én pedig kimondottan örülök, hogy embereknél ez nem szokás.
Ilyen volt hét éve. Zenei aláfestésként hozzá kell képzelni a rozsda csámcsogásának hangját
Ilyen lett mára. Zenei aláfestésként hozzá kell képzelni a nyálam csöpögésének hangját
Levedlette a Pandacsíkokat, amik úgysem futottak vonalban, új felniket kapott télire-nyárira is. A hajdan volt monnyadmámilyen felnik helyett nyárra megkapta a klasszik telefontárcsákat, amik pár éve még úgy csillogtak, hogy a legyek elcsúsztak rajtuk, de még most is problémás megkapaszkodniuk a rovaroknak. Került egy kis szárny a csomagtartófedélre, elöl pedig két plusz lámpa szúrja a fényt. Ezen fényforrások néha oldalra voltak elfordítva, időnként pályanapokon felragasztott számokat is láttam az ablakon, úgyhogy örömmel nyugtáztam minden egyes alkalommal, hogy jó helyen van ez a rohadék. Vagyis mit beszélek, már hat éve nem az, a tulaj ugyanis a vásárlás után egy évvel elvitte kilakatoltatni, a mester azóta is Kukutyinban van és inkább zabot hegyez. Pedig felmérte az állapotot, mielőtt elvállalta, de mégsem készült fel arra, amivel a munka során találkozott, annyi tábla fém lett felhasználva, hogy arra mifelénk már közbeszerzést illene kiírni, majd később Hawaiin meglátogatni az ebből meggazdagodott családokat. Szörnyülködjünk együtt.
Szinte mindenhol ilyen volt
Innen is van visszaút
Nem unatkozott a lakatos, és itt még messze volt a vége
Nem, ez nem extrém állapot, a régi japán autóknál rendszerint szükséges, ennél a típusnál pedig üzemszerű, hogy néha fel kell támasztani, az összes tulajdonos hivatalból hisz a reinkarnációban. Itt is gyakorlatilag új testet kapott az autó lelke. Amikor az 1.6-os 4A-GE nevű lélek indítókulcsa hozzám került egyik nap, halk zongoraszó kíséretében könnyek szöktek a szemeimbe, elvégre nincs meghatóbb, mint amikor valaki, akit alig ismerek, ennyire megbízik bennem. Kora délután történt, így szerencsére nem látta, amint sátáni kacaj kíséretében nyugtáztam, hogy a munkaidő lejártakor elkezdtek esni a lóerők az égből… Egy pillanatra el is gondolkodtam, hogy biztos jó ötlet –e ilyenkor meghajtani a kisautót, de pont aznap este kellett volna mennem teszkózni a csajommal, úgyhogy tulajdonképpen felkészültem a halálra.
Meg aztán alapból nem törnek rá ásítozási rohamok az autó és buzi két lábon járó keresztezésére, amikor kilátásban van, hogy egy legendát vezethet.124LE sperrdifin keresztül a hátsó kerekeken egy nagyjából 950 kg-os autóban, úgyhogy szakadó esőben biztosan pár plusz pelenkát be kell készíteni, hogy adhassunk a szembejövőknek is. Tudom, hogy férfiként ez tilos, de minél többet teszem, annál kevésbé hiszem, hogy tudok vezetni, pedig Vatanennek képzelni magunkat a nemünknél fogva annyira kötelező, mint részegen okoskodni. Sebaj, úgysem mondhatja el bárki, hogy összetört egy AE86-ot, és miközben majd az A oszloppal fejemben haláltusámat vívom a véres, pár éve újrakárpitozott ülésen, remélem az utolsó látvány az lesz, amint a kiakadt fordulatszámmérő a 7800-at mutatja. A közlekedés többi résztvevőjét nem kell félteni, hisz ha ezzel egy biciklist elütsz, felrakja sérült testedet a vázra és beteker veled a kórházba.
Rádió helyett egy sokkal hasznosabb dolog került a beltérbe
Az újrakárpitozott gyári ülés is tart annyira, amennyire kell
Beültem, áramosítottam az áramtalanítóval, majd az időrágta kulcs elfordítására a napok óta álló autó motorja olyan hirtelen indult be fél fordulatra, hogy attól önkéntelenül elmosolyodtam. Ennyire türelmetlenül várja már, hogy megöljön, helyes. Kerestem az ablaktörlő bajuszkapcsolóját, de az nincs, helyette egy elforgatható kapcsoló van jobbra a műszeregységek mellett, amit igazából nagyon kényelmes használni. A kilátásban mondjuk túl sokat nem segít, mert a lapátok akkorák, mintha két tenyér lenne felerősítve a karokra, mint az embereknél. Egyesbe tétel, ettől az autó dögösen ugrik egy alig észrevehetőt, ejnye, már megint a türelmetlenség… Kuplung fel, és elcsodálkoztam, hogy az évek során már egyszer kompletten kicserélt szerkezet mennyire magasan fog, de biztos volt ez rugdosva bőven, egy Hacsiban ötezer kilométeren kopik negyvenezret. Óvatos duhajban ment az ismerkedés, közben lestem az utólagos olajhőmérőt, vártam a szent 75 fokot, hogy átmehessek belső burkolóba és lepadlózhassam. Addig is volt alkalmam körülnézni, flokkolt lett a műszerfal, az újrabőrözött malomkereket jó fogdosni, a váltókar élvezetesen közel van hozzá, látszik, hogy elsősorban a vezetési élmény volt a cél. Ezen élmény 32 éves korára intenzíven audiovizuális, elölről kopogás, hátulról klattyanás hallatszik, a váltó azt hiszi magáról, hogy tolókerekes, a differencálmű halkan búgja füleinkbe, hogy nem egyszerű dolog ennyit differálni. Mivel én hét év elteltével vezettem ezt újra, az tűnt fel rögtön, hogy a hajtás annyit öregedett, amennyit a karosszéria fiatalodott, de ez letűnt korok Toyotás mértékével értendő, még három kasztnit túlél. Egy fotózással és megázással később a motor elérte az üzemi hőfokot, úgyhogy megtöröltem a szemüvegem, hátradobtam vállam felett a fényképezőt, lássuk, hogy tud vágtázni százhuszonnégy ázott ló.
Nekem már tetszik
Ez a felni kell rá
Az új Aisin főfékhenger volt a legnagyobb tétel, amit ide kellett vásárolni. Azóta is nyüszít árának fájdalmaitól a tulajdonos
Kisvártatva pole pozícióban álltam a piros lámpánál és balra kellett kanyarodnom egy nagy kereszteződésben. Ekkor még a gép eleje volt elöl, zöldnél viszont megpróbálta megelőzni a hátulja. Elképesztően érezni a súlytalanságot, gyorsan veszi a lapot, így esőben dedós tempónál is nagyon kezesnek tűnt, mire fontam három kalácsot a karjaimból, máris újra egyenesben állt az autó. Hiába, nem véletlenül nem bajuszkapcsolója van az ablaktörlőnek, az ilyen fakezűek egy óvatlan pillanatban simán letörhetnék. Meglehetősen könnyű ennek a volánja mögött boldoggá tenni a népet, direkt utolért egy autós, hogy rám vigyorogjon, ettől máris úgy éreztem, mintha Masato Kawabata tőlem tanult volna. A tulaj szerint ez rendszeres, munkából hazafelé is ismeretlenek szokták jelezni hüvelykujjukkal, hogy egyetértenek a világnézetével, pedig csak békésen gurul. Mivel a gumik 185 mm szélesek, nagyon virgoncak, esőben ha az ember óvatosan akar közlekedni, akkor nagyon észnél kell lenni, ez pedig sokkal fárasztóbb, mint ész nélkül menni. Ki is tartok szinte végig, de egy ilyen motort muszáj megpróbálni elforgatni rendesen, egy kietlen szakaszon meg is próbálkoztam vele. De hiába, alig érte el kettesben a négyezres fordulatot a motor, máris kacsatáncot kezdett járni az autó segge, egyszerűen hihetetlen, hogy régen ilyen autókat simán eladtak bárkinek közúti használatra. Élveztem, hogy nekem még részem lehet ebben, majdnem egy órát cikáztam szerteszét, itt mindennek van hangja, szaga, fura belegondolni, hogy két évvel öregebb csak a Celicámnál, de ez egy munkagép ahhoz képest.
Erőt veszek magamon, inkább visszatérek oda, ahonnan indultam, parkoláskor még feltűnik, hogy a kormánymű kicsit lóg, de a motort képtelen vagyok rögtön leállítani. Kinyitom a pillekönnyű ajtót és hallgatom egy percen át, ahogy a vén motor ereje teljében morog a pár éve cserélt kipufogódobon át a mai steril világunkba. Végül nagy nehezen elfordítom balra a kulcsot, közben képembe röhög a kulcstartó „Drift King” felirata, hisz nem vehetem magamra. Pár év együttélés és sok pályanap után már persze tudnék szerezni némi rutint, de minden tiszteletem azoknak, akik ezt a rüfkét a határponton képesek táncoltatni. Én csak keringőztem vele egy kicsit, és közben rá is léptem párszor a lábára, de mégis nagy élvezet volt.
Nem véletlen, hogy a tulajdonos ugyan már vett helyette egy Lexust, mégis gyakran látom ahelyett még mindig ezt a parkolóban. Hiába eladó, nem került fel a használtautóra, mert egyszeri ember úgysem venné meg annyiért, amennyiért.
Azon vonásaitól drága, amiktől az átlagautós épp azt várná, hogy olcsó legyen. Öreg, kevés van belőle, kicsi, könnyű, zajos, nem könnyű vezetni, nem praktikus. Én mégis megértem, hogy már ennyibe kerül, nagy hatással tud lenni az emberre. Engem még álltában is átformált kicsit, régebben csúfnak láttam, különösen ezt a coupe kivitelt, de hét évnyi látvány után megtetszett.
A parkoló sosem lesz már a régi.
