Benzintranszformátor - Chevrolet Camaro 3.6 V6 RS - 2010

2016. szeptember 08. 18:50 - Matenak

dscn1757.JPG
Vannak emberek, akik az álmaikban élnek, és vannak azok, akik az álmaiknak. Rögtön tudtam, hogy Balázs az utóbbiakhoz tartozik, amikor mosolyogva nyomta meg a távirányító gombját, a V6 pedig sértődötten hördült fel a délutáni szunyókálásból.
A duzzogás nem tartott sokáig, pár másodperc után a hangos morgás dorombolássá szelídült, de a mosoly bizony azonnal átterjedt rám is. Hiába, a férfiember soha nem nő, legalábbis fel.

Mikor behuppanunk a bőr sportülésekbe, sajnálkozást hallok, miszerint nincs épp sötét, mert akkor itt is, ott is, meg amott is kékes fény derengene a beltérben, de rögtön biztosítom róla a tulajdonost, hogy mivel magam is hím vagyok, probléma semmi a pompafények hiánya miatt. Ennek nyugtázása után hamar kiderül, hogy a tulajdonos maga hozatta ide a nagy vízen keresztül a gépegységet, a honosítása pedig gyerekjáték volt, már amennyiben a gyerekek Xanaxbogyókkal játszanak hosszú hónapokon át. Hagyjuk is a részleteket, a tulaj elszánt és kitartó volt, aki okosan néha a biztos kerülőutakat választotta. Nem kell sokáig találgatni a jelek alapján, hogy látta –e a Transformers összes részét, azt már bajosan lehetne megtippelni, hogy hányszor. Viszont mivel az autó azóta is ránk vár morogva a parkolóban, ideje belecsapni a lovak közé, és itt most konkrétan háromszáznál többről van szó, úgyhogy kisvártatva elég gyorsan megindul a táj körülöttünk. Ebben közrejátszik az a körülmény is, hogy az ablakokat két másodperc alatt lehet lehúzni, és nem azért, mert azokat is a 3600 köbcenti hajtja lefelé, hanem mert mindössze nagyjából húsz cm magasak. A jelent ezeken a lőréseken át lehet megtekinteni, a jövőt egy szintén nagyjából ugyanilyen magas, de annál szélesebb szélvédőn át várhatjuk, mögöttünk a múltat pedig mintha a tévémen át nézném.
A bunkerhangulat viszont hasznos, egyrészt így a hat másodperces gyorsulás mínusz kettőnek érződik, másrészt könnyebben el lehet rejtőzni az emberek tekintete elől. Az övvonal a nyakunkig ér, Balázs szerint néha jól jön, mert a kinti sárló fehérnép az utcáról akkor sem bír magával, amikor bent ül mellette a csaja, integetnek, illegetnek, billegetnek. Mindannyiunknak megvannak a magunk problémái, az élet nem habostorta.

dscn1760.JPGÖnérzetes ülések, van bennük tartás

Elemi az érzés, amikor hátul belecsimpaszkodik az aszfaltba a húszcollos felniken a 275/40, biztos vagyok benne, hogy ezzel azért odébb lehetne húzni a háromtalicskás betonkeverőt, ha lenne hátul vonóhorog. Az automataváltó álló helyzetből addig engedi felpörögni a motort, ameddig kell, hogy mindenképp hatásos legyen a rajt, menet közbeni virgonckodáskor viszont a megszokottnál egy kicsit tovább mélázik, mintha egy kuplungrúgást Gandhi csinálna, benyugtatózva. Lepadlózod, egy végtelenül hosszú másodpercig nem történik gyorsulás, a motor ellenben nekiáll dühödten üvölteni, majd amikor már ki is düllednek a vérben forgó szemei, akkor engedi rá a váltó a 370 Nm nyomatékot a hátsó kerekekre. Amit ekkor elvesztegetünk időben, sokszorosan visszakapjuk élményben a hanghatás miatt, ilyenkor hétezerig engedi forogni a motort a hatsebességes. Ha pedig mégis úgy érzed, hogy okosabb vagy a gépnél, a kormány mögötti váltófülekkel operálhatsz kedvedre.
A fotózás helyszínére érve végre lenyugszom egy kicsit, így még jobban szemügyre tudom venni. Kívülről váratlanul megdöbbentőek az arányok, hátulról konkrétan olyan széles, hogy a látványtól Kanye West reflexszerűen násztáncot kezdene lejteni. A szélessége és az ablakok méretei miatt az embernek az az érzése, hogy egy óriás lépett rá, de csak véletlenül, szerencsére gyorsan felemelte a lábát ijedtében. Így lett 4.8 méter hosszú, 1.92 méter széles és 1.38 méter magas a jármű. Orrától a légellenállás megalázva kuporog a sarokban, a hátulja a Corvettet idézi meg, körök helyett négyzetekkel, mert az illik ide. Lenyűgöző a harmónia, nem lehet belekötni, kellően agresszív kiállású, gyönyörű autó.

dscn1784.JPG

dscn1793.JPG
dscn1806.JPG
dscn1788.JPGHogy Európa-kompatibilis legyen, a gyári tolatólámpákból lettek az indexek, az újdonsült tolatólámpa pedig ott van alul, az a kis fényhíd

A beltérben kicsit más a helyzet, elcsépelt frázisokkal ugyan tele a padlás, még a pince is, de az anyagok minősége nagyon a nagy vízen túli. Az ajtókra pillantva zongoralakkvakságot lehet kapni, mindegyiken van nagyjából másfél négyzetméternyi. De ahogy a szilikoncsecs is a műszempillához illik tökéletesen, úgy itt is ez teljesen harmonizál a műszerfal gránitkeménységű anyagával. Mindent a helyén kell kezelni, akkor nincs vész. A kormányzás nagyon GT-s, egyenes utakra van tervezve, a fordulókör akkorának érződik, hogy azon a területen egy traktor fél napig tudna szántani, miközben leszáll mellé egy Concorde. Maga a multifunkciós kormánykerék szerintem jól próbálja utánozni a letűnt korokat a formájával, de a műszeregység már kilóg nekem ebből lólábilag. Alul, az RS verzióhoz járó kis egységek ugyan nagyon hülye helyen, de ettől függetlenül tök rendben vannak, pláne, hogy van motorolaj és váltóolaj hőmérő is, bár a rajtuk lévő értékeket szokni kell, hisz Fahrenheitről van szó. A sebesség és a fordulatszámmérőre pillantva viszont fura érzés fog el, amikor azon kapom magam, hogy számomra kispolszkit idéznek meg, ráadásul rögtön kettőt is. Sajnos az eltitkolt középső nevem az Asszociáció, szenvedek is miatta eleget.

dscn1773.JPG
dscn1768.JPG
A műszerek megjelenésében egyébként nyilván a dédit próbálták megidézni a tervezők, szerintem feleslegesen, a műanyag nem lesz sosem krómozott fém, de azért így is kellően jól néz ki. A sebességmérő beállítható, hogy kilométerben, vagy mérföldben mérjen, de a skála adott. Tehát ha Németországban móresre kell tanítani valakit, nézhetjük kedvünkre, amint a mutató folyamatosan 160-at mutat. Mellette a digitális kijelzőn követhetjük nyomon a valós értéket, ami jóval több lehet.
Motorháztetőt felnyitottuk, de minek, ebből is látszik, hogy modern autó ez már, sajnos semmit a szemnek, semmit a kéznek filozófiája érvényesül. Jellemző, hogy a csomagtartóra nem került sor, hisz nem kombi ez, hogy jelentősége legyen. A hátsó ülésre mondjuk bekucorodtam, de az olyan élmény, mint Tuco Salamancával tárgyalni, úgyhogy inkább kikászálódtam hamar, mielőtt bármit bevallottam volna kínomban.

dscn1763.JPG
Mikor váratlanul kiderült, hogy fotózás közben egy kicsit birtokháborítottunk, kereket oldottunk, ráadásul rögtön négyet is. Úgysem beszéltünk még a fogyasztásról, márpedig mindenkit az érdekel, ha meghallja azt, hogy amerikai autó.
Nos, az átlag meg lett dobva kicsit a visszaúton is. Ilyen üzemben országúton egy jogosítványt fogyaszt százon, autópályán kettőt, városban hármat. Ha ugyanilyen sietősen el akarunk jutni a nagymamához vidékre, a családban lévő összes jogosítványt elő lehet készíteni. A V8-nál valószínűleg a szomszédokét is. Ellenben a futómű csodálatos, a kanyarok nem ellenségek, hanem a legjobb barátok, leszorítóerő is akad bőven, ami a menetszéltől független, hisz úgy hívják, hogy gravitáció. 1700 kg a jármű, ami nem kevés, és ekkor hirtelen eszembe jut, hogy ennek ellenére mégis készült belőle egy pokolian csinos driftautó még hazánkban is. Érdemes ezen a zseniális hangulatú reklámfilmen vetni rá egy pillantást.

dscn1798.JPG
Mégis, a kérdés adott: V8 híján izomautó -e vagy? A tulajdonos a kérdésemre, miszerint miért V6, a fenntartási költségeket hozta fel indokként, és mivel mérnökember, számokban nem ismer tréfát. Igaza van tulajdonképpen, hisz nem árt, ha a szenvedélyen túl némi józan ész is kerül a képbe. Balázs számításai szerint ezt harmadannyiba kerül fenntartani, mint az izmosabb változatot. Erő ebben a verzióban is bőven van annyi, hogy próbára tegye a képességeidet, az egyszeri ember számára ennyi ló sem tréfadolog a hátsó kerekeken, még akkor sem, ha sok villanyos bizgentyű vigyáz közben rád.
Jómagam sem a motorerőt, mint inkább a kéziváltót hiányoltam eleinte, de Amerikában az ritkább, mint a hajam, plusz kicsit felesleges is, ha úgyis vannak váltófülek a kormány mögött. Hidd el, ha meglátnád, hogy mekkora váltógomb jár az autóhoz (a kéziváltóshoz is ugyanekkora tartozik), nem akarnád állandóan azt fogdosni, hacsak nem tekegolyókkal szoktál csikungozni.

dscn1758.JPG
A konklúzió az, hogy ez nem úgy izomautó már, ahogyan évtizedekkel ezelőtt mérték, ezért nem kötelező bele a V8, anélkül is kellően disznó. Hajdanán vesztésre álltál a gép elleni küzdelemben alapból, hisz a motoron kívül a futómű, a fék, a kormányzás is mind ellened volt. Ennyi pénzért élvezzük ki, hogy manapság ezek az autók már nem állnak hadban a kanyarokkal és a megállással, te pedig nem egy harcos vagy, aki minden célba érés alkalmával csatakosra van izzadva, miközben örülsz, hogy életben maradtál. Hátradőlhetsz a légkondicionált beltérben, hallgathatod lámpánál a halk, acélos hörgést, miközben véhattal a motorháztető alatt is mindenki téged néz, mielőtt gonoszul kilősz. Ha erős autót akarsz, de nincs kedved ahhoz, hogy az unásig ismert márkák egyenkrumplijaiban ülj, akkor keresve sem találhatsz ennél jobb alternatívát. Ezt biztosan megbámulják a népek, téged is meg mernek nézni benne, és nem várják, hogy felrobbantson a lámpánál várakozás közben az ellenséges kartell. Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy bármikor kedvedre böföghetsz benne egy kolbászosat, elvégre ha egyesek szerint vényóc híján nem is igazi izomautó, abszolút annak néz ki.
Egyébként ez a konkrét példány eladó, pár évnyi birtoklás után a tulajnak kevés lett rajta az ajtó. Ha neked elég kettő, és van rá pénzed, mindenképp nézd meg, rá fogsz kívánni.
Hacsak nem alszol éjszakánként egy ágyban egy megvadult pitbullal.
Akkor lehet, hogy neked valóban a V8 kell.

12 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csipszer.blog.hu/api/trackback/id/tr1111688823

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

selgir 2016.09.09. 13:07:53

nem rossz, de inkább vényóc valahonnan a 70-80-as évekből :)

Sanyiqua01 2016.09.09. 18:55:06

sárlok érte (is) :)))

m.o.p. 2016.09.09. 19:13:49

Minden tiszteletem es valoban orulnek ha tellne ra, viszont ( troll alert), en azert szeretem a regi technikat, mert mert kuzdeni kell vele. Valo igaz, emelgethetnek vasakat a teremben, attol meg jol is neznek ki, de nekem a hobbiauto a kuzdelemrol szol, a muscle car arrol szol hogy csatakosan erek a celba es orulok, hogy eletben maradtam. Persze, hetkoznapi autobak nagyon szivesen tartanam, ha lenne ra lehetosegem.

Borogy 2016.09.09. 20:03:14

Nemrossz auto. Alattam is volt 2 hetig, 1800 merfoldet raktam bele (berles a turo.com-rol volt). Megkedveltem. 150 km-el ugy ment, hogy semmit nem erzett az uthibakbol...

wrstjnethn 2016.09.09. 21:06:09

Nekem volt szerencsém egy kabrióval krúzolni Las Vegasban, kegyetlen jó. Ott nem gond az alacsony ablak, mert hatalmas a tér és a közlekedési lámpa is a kereszteződés túloldalán van ugye, de Európában nem tudom elképzelni, hogy tudnám használni.

mohaa 2016.09.09. 21:32:28

Ezt csakis V8-al tudom elképzelni. Amíg volt Chevy Európában is, addig lehetett venni hivatalosan is. 15 misi körül volt itthon (persze USA-ban kb. fele ennyi dollárba került). 420LE-t senki nem ad ennyi pénzért. Több összehasonlító is akkoriban mind a V8 Camaro-t hozta ki győztesnek a Mustang/Challenger ellen. Mondjuk nem csoda az se, hogy jól kanyarodik a független hátsó felfüggesztésével (vs Mustang merev híd anno. Az újban már elhagyták). Ettől jobb már csak a ZL-1 lehet. :)

p4o5k0 2016.09.09. 22:34:28

Lassan mondom, hogy mindenki értse: Volvo S80 V8 AWD

Csaba P Miskolci 2016.09.10. 03:59:43

@p4o5k0: ---- Az asszony azt hajtotta 3 evig szerette nyomni neki 300 LE szepen muzsikalt a Volvoban. Most egy uj MB E350 benzinest zavargat abban egy par LE-vel tobb van es sokkal mergesebb a motorja.

tabaga 2016.09.10. 12:34:17

Én pont tegnap láttam egy olyan cadillacet itthon, aminek az indexei amerikai módon üzemeltek; vagyis maga a helyzetjelző villogott pirosan. Nem tudom, hogyan sikerült így magyar rendszámot szerezni, bár tippjeim lennének.

J. Mutzenbacher 2016.09.10. 12:38:39

Tetszik, de inkább a Mustangot kérném. Annak szebb a belseje.

Kegy 2016.09.10. 20:13:53

ilyen autónál a fenntartási költséget nézni és ezért V6? akkor kell venni egy Citroen Nemo 1,4d-t és a nem fogyaszt. vagy-vagy, szerintem. 5x ezer km alatt nem tud akkora különbség lenni V6 és a V8 fogyasztása között, hogy a V6-ot válasszam.

Imre Esz 2016.09.10. 21:33:07

Uraim uraim uraim!
Akkor kihasználom az érdeklődést és ajánlom az eladó vasam :-)
www.hasznaltauto.hu/auto/ford/mustang/ford_mustang_3.7_kezivaltos-10238935
süti beállítások módosítása