Hogy lettem látens hogyvoltozó?

2015. november 09. 18:35 - Matenak

8840155-criticism-magnifying-glass-over-background-with-different-association-terms-vector-illustration.jpg
Mivel nem a Sztárban-sztár, hanem végül egy másik műsor megírására kértek fel a hogyvoltnál a jelentkezésemet követően, nem éltem a lehetőséggel, mert egy műsor megnézése nekem bőven elég egy hétvégére. Így hát nem leszek hogyvoltozó, de akkor már megosztanám, amit a pályázatukra írtam, ne feleslegesen történjen meg, hátha vannak errefelé olyanok, akiket érdekel, hogy milyen az, amikor én kritikát írok, ráadásul épp nincs köze járművekhez. Figyelem, ez egy szabadszájú, szórakoztatónak szánt kritika, annak minden előnyével és hátrányával! Íme, pontosan 10.000 karakter, a Sztárban sztár második adásáról:

Előre leszögezném, hogy szerintem nem sok olyan műsor van mostanában, ami miatt áramszünet idején felháborodva illene elkapni az asszonyt. De a sztárban sztár szerintem pont ilyen, ami azt illeti, ez az egyetlen műsor, amit rendszeresen nézünk a csajommal, úgyhogy amper híján gyilokpornót lehetne forgatni nálunk. Legalábbis ez volt érvényes a múlt évadra, lássuk, hogy a mostani mit tartogat számunkra.
Például azt, hogy késve ülök le megnézni, mert azt hittem hétkor kezdődik, de ez óriási szerencse, mert még csak a szereplők által végzett közös felszopás megy, én pedig az ilyesmit képernyőn csak úgy szeretem, ha Rocconak is köze van hozzá, ez a műsor meg ilyenkor csak annyiban hasonlít erre a műfajra, hogy az örömujjongás ugyanúgy parancsra megy. Vagyis menne, ha nem egy effektet nyomnának be helyette, ami engem marhára idegesít, de legalább közben néha látjuk a nézőket, amint egykedvűen tapsolnak ritmustalanul. És amikor azt hittem, hogy végre vége a nyomoromnak, bevág egy gyomrost Tilla outfitje, konkrétan minden piros rajta, mintha épp most jött volna Karakószörcsökről három disznóvágás után egy tömeggyilkosság közepéről elkéretőzve. Vérhab nem jön ki a száján szerencsére, csak az, hogy 18 éves a TV2. Tessék, ezentúl legálisan mondhatjuk, hogy bassza meg a TV2, elvégre kora alapján ez már abszolút legális.
Az mondjuk már büntetendő, hogy kiválasztották Havas Henriket zsűritagnak, mert annyira tele van szenvedéllyel, hogy ha lobogó vizet öntenénk le a torkán, akkor is jégkockákat hugyozna. Jöjjön inkább Bebe, aki már rögtön rinyál, hogy jajahangszálaim, innen tudhatjuk, hogy nem fog neki menni. Nem is megy, Tom Jones maximum akkor adna ki ilyen hangot, ha rá akarna ijeszteni hazafelé tartó kisiskolásokra. Tilla kiröhögi, Bereczki elküldi a picsába, Havasnak az a baja, hogy nem konkrétan Tom Jones volt itt. Mondjuk azt nem értem, hogy miért nem fehérítették ki Bebe bőrét, akkor lett volna esélye hasonlítani emberünkre. 30/40
Wolf Kati jön, mint Varga Viktor, én pedig a fickónak még életemben nem hallottam egy számát sem, aztán most kiderült, hogy de. Katink borzalmasan néz ki, de most ez így hiteles, profin lezavarja a dolgot, Majka utána lekisfaszúzza Viktorunkat, Claudia továbbra is ért az önkritikához, meg a kritikához is. Henrikünk gagyi, olyankor nyugodtan le lehet némítani a tévét. 39/40
Jöjjön Baby Gabi, akinek nem követtem a pályafutását, de az fix, hogy nem pont úgy néz ki, mint kamasz koromban, a mostani külsőből pedig nem tudom, mit lehet kihozni töpörtyűn kívül, de hamarost meglátjuk. Szó szerint testhez álló feladat Fatima megformálása, nincs is vele semmi gond, és ismét kiderül, hogy sötétíteni tudják a bőrt csodálatosan, bezzeg Bebe baszhatta bakker. A hangot Gabink meg sem próbálja utánozni, ami nálam abszolút kuka. De a zsűrinél nem, alig mernek beszólni, Henrik magáról beszél egy fél órát, de legalább dögöljön meg minden depressziós, végre valami szenvedély, ráadásul még egy slusszpoén is váratlanul beviharzik! Majkának ez is „nóta”, mint minden, el kéne küldeni Ömbölyre egy esküvőre, megtudná tizenhárom körte után, hogy mi az igazi nóta. 35/40
Nyári testvérek következnek, akiknek továbbra is másfele kéne szakosodniuk, de hát nem én vagyok a menedzserük. Barcelona a menü, ami nem egy egyszerű étek, csak nehogy torkon akadjon. A maszkmesterek és sztájlisztok remélem különbözőek voltak, ha nem, akkor gyűlölték egymást, az fix, mert Montserrat Caballé csodálatosan van elkészítve, Freddie Mercury inkább hasonlít egy pompába öltözött roma kópéra, aki épp zsebelni készül, vagy Zeptert eladni, még ő sem tudja, melyik következik. Le is mossa a zsűri Freddit, élteti Caballé-t. 37/40
Britniként jön Tóth Gabi, aki ugyebár annó a testvére árnyékából lépett ki, ami az árnyék méretét sejtve nem kis teljesítmény, onnan nem is kilépni, hanem kirohanni kelletett inkább, biztos ettől ennyire jó alakú csaj. Gabit szeretjük, a rendező is szereti, mert idegesítően gyakran nyomkodja a vezérlőben a gépováció gombot. Ruha fasza, táncos csajok faszák, éneklés fasza, bár néha faszán elfelejtette, hogy ő most nem Britni, de ettől függetlenül 90%-ban faszán próbálta utánozni a hangot, ami dicséretes teljesítmény ilyen faszerdőben, bár Gabink mihez van hozzászokva, ha nem ilyen csodálatos bókokhoz. Áramszünet idején különösen szívesen látnánk vendégül a csajommal. Claudia végül csöcspárbajra hívja ki (döntetlen lett), Henrik szerint az eredeti Britni vesszen, Majka szerint ne, és különben is nóta. 37/40
Varga Győzőnek Takáts Tamásként kell pocsolyába lépnie, meglátjuk, mennyire sározza be magát ettől. Elkiabálja elejétől a végéig, semmi extra, de legalább a szájharmónikás szóló is élő volt, Henrik erre a számra baszott be Bajor Imivel, Bereczkitől pedig elhangzik az általam gyűlölt mondat, MEGÉRKEZTÉL A MŰSORBA, mintha eddig legalábbis eltévedt volna, vagy a Héven ragadt két hétig. 32/40
Következik két olyan ember, akikről fingom sincs, hogy kicsodák, Rácz Gergő adja elő Bigát. Kinézetre frankón lemásolják, pacsi a sminkeseknek, én meg rájöttem, hogy ezt a számot tulajdonképpen ismerem is. Nekem ugyanolyannak tűnik, mint ahogy a rádióban szoktam hallani, a hangja is néhol ugyanúgy rezonál, mint akit elkezdtek fojtogatni , Gergő pedig azért remélem bele is olvasott az újságba, amit a performansz közben lapozgat, ugyanis az egyik cikknek az a címe, hogy „A minőség az első”, egy másiknak meg hogy „Tiszta mázli”. Mindjárt kiderül a zsűritől, hogy melyik volt a mérvadó szerintük, csak előtte Biga még texasi tehénszar szagát érzi meg hirtelen. Mázlira lett volna több szükség, 34/40. Henrik közben bevallotta, hogy hülye az egészhez.
Csobot Adél, mint Aradszky László? Ehhez érdemes lesz feltűrni az ingujjam, ugyanis ez a csaj azóta irritál, mióta először megláttam a képernyőn, ennyire affektálós, vihogós, egyszerű libának tűnő csaj nem sok van (de), viszont pont az ilyenektől várom el, hogy kellemes csalódást okozzanak. Sikerül is, az átváltozás befosás mértékű, bár kicsit túlhizlalták testileg. Nagyon akar a csaj, nagyon teljesít, én váratlanul jól érzem magam, bár ezen az is segít, hogy a maszk eltakarja teljesen, mondjuk Lászlóra nem hasonlít, de úgy általában férfira sem. A végén az eredeti Aradszkyt Havas legyalázza, lefradistázza, amire Tilla azt mondja, hogy ne politizáljunk, hát jó. Aztán mégis megtesszük, mert Bereczki szerint Angela Merkelre hasonlít az Adél jelenlegi formája és bakker, kurvára igaza van! 40/40
Amanda Lear következik Csonka Andrásként, vagy fordítva, atyaég, és nekem ezt most muszáj megnéznem, nem lesz egyszerű. A látvány bizony ütvefúr, megjelenik egy nagyon alultáplált hobbitranszvesztita, valaki dobjon már oda neki egy kiflicsücsköt. Borzasztó a látvány, ebből semmi jó nem fog kisülni, teljesen hiába epiláltatta le lábait és karjait, már most megmondom. Aztakurva, nem 12-es, nem is 18-as karika járt volna ehhez, hanem 90-es, afölött már nem annyira gáz, ha túlhevül az agy a feldolgozhatatlan információktól. Egymás fejét fogja a zsűri, én is égek, te is égsz, úristen, lehet ezt külföldiek is látják, mindenki azt kívánja, bárcsak erre járna egy kurva nagy fekete lyuk és szétszakítaná inkább az egész bolygót. És mint később kiderült, Claudia dugott ezzel az emberrel, uhh. Havas menőzik, Csonkának nem jó a segge, holafaszod, lófejűvagy. Ez kell ide zsűrizés címén, csodálatos. 34/40
Peter Srámek jön, mint Nikászé Ténimenó, nem egy bonyolult feladat, bármennyire is annak állítják be a kisfilmben. Áll csak egyhelyben Péterünk, van ideje az énekre koncentrálni, mondjuk azt nem értem, hogy miért nőnek kellett maszkírozni,és egy hawaii striciről leszaggatott ingben égetni, bár az adott helyzet sajnos. Majka elnyom egy harmatos poént, de végül korrigál, miután Havas és Bereczki is bevallja, hogy odavannak Gjon barátunkért. Jesszus, én is pont ugyanarra gondolok, hova kerültünk? Maga a produkció könnyen feldolgozható esemény, ránk is fért ez egy lóarcú transzvesztita után. 34/40
Gáspár Laci jön, mint Michael Jackson, szerintem arra nem lesz alkalmas, hogy gyerekeket molesztáljon , de szerencsére az most tán nem is elvárás. Zsírleszívás gondolom nem lesz, de attól még nincs minden veszve. És akkor elkezdődik… Wow, kibaszottul jól nyomja! Mondjuk közben a háttérben nem tudom miért kell a kivetítőn a többieket is nézni, amint beletátognak felvételről, ráadásul a transzi is visszatér, nagyon nem méltó módon, hisz ez ettől eltekintve végig őrületesen jó! Végén mindenki felállva tapsol, kivéve Havast, mert ő egy akkora főgyökér, hogy a hajszálgyökerei nem engedik elszakadni. Bereczki kissé túlzásba is esik nyalizás ügyében, lerohan ölelgetni, hé, valaki szóljon már neki, hogy nem az igazi Jackson van itt. De ettől függetlenül igaza van mindenkinek, kibaszott jó volt, Majka be is nyögi ezt szó szerint, jön majd a bünti. 40/40
Pont ilyen kellett a végére, tudták ezt a szerkesztők, elvégre hogy nézett volna az ki, ha Csonka Pici picit csonka produkciója után kellett volna nyugovóra térniük a gyerekeknek. Eredményhirdetés, aminek a hangulatát szánalmas módon kamálom, bár továbbra is idegesít a vezérlőből nyomkodott ováció effekt. Szadista módon elmondják a jelenlegi állást, jól látom, hogy Bébigabi majdnem bőg, amiért utolsó előtti? Jesszus, nem picit lehet hisztis fajta. Bebe nem sokkal később hátra is fordul kokettálni, gondolom beletörődött abba, hogy ő marad úgyis az utolsó. Kisvártatva végigmutatják az arcokat nagytotálban, ahogy a focimeccsek előtt szokott történni, kár, hogy ott is szoktak énekelni a kanállábúak. Az első továbbjutók közt meglepetés semmi, és pontosan ugyanez érvényes a végére is, amikor már Hisztis Gabi és Bebe Jones álldogálnak kettecskén, előtte szerencsére megszívatták a transzit, nehogy már azt higgye, hogy ilyesmivel simán továbbjuthat. Nekem tulajdonképpen mindegy is lenne, hogy a maradék kettő közül melyiküknél történik a bukovári, de hátha valakinek nem, úgyhogy elmondom, hogy hazafelé Bebe barátunk ballaghat bukottan barátaival boldogtalanul.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://csipszer.blog.hu/api/trackback/id/tr178065618

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása