Most, hogy esett egy kis hó, én pedig másnapos vagyok, eszembe jutott egy sztori, ami hat évvel ezelőtt történt és íródott. Igen, nekem is megvolt a Ladázós-hójárós-pénzszórós szakasz az életemben, és bár már kihevertem, mindig jóleső érzés visszagondolni rá. A konkrét történet főszereplője Kocka Laja, az egyébként meglepően megbízhatónak bizonyult korrózióeleség.



Megfigyeléseim alapján van pár alfaj az autóépítők között.

1. Van sok lóvé, így vagy megveszi készen a gépegységet, vagy megbíz valakit, hogy készítse el neki 1-2 év alatt, pénztől függően akár gyorsabban is persze. Aztán nekiáll hajtani, és az építő a saját szervizese lesz.
2. Kevés lóvé, de van szakértelem, ezért olcsón kihozza a dolgokból a jót, nem kapkod, kivárja a jó üzlet lehetőségét mind alkatrész ügyben, mind a jó alap kiválasztasánál, ezért boldogan kocsit hajt, amikor ideje és pénze engedi, míg meg nem hal.
3. Lóvé nincs, szakértelem nyomokban esetleg, de lelkesedés annál inkább tengernyi, ezért össze-vissza megvesz mindent, kapkod eszetlenül, minden rögtön kell. És a csináld magad mozgalom résztvevője. Népiesen szólva, ők a balfaszok.

Lóvém nincs, nem vagyok autószerelő, de nagyon lelkes vagyok, így talán mondanom sem kell, hogy én hova tartozok. Ezt valószínűleg bizonyítani is fogom az elkövetkező percekben.
Autó pihen, fetreng a parkolóban, hisz szilveszter jött és az utána lévő kötelező döglés mindennek és mindenkinek kijár. De majd fekszünk  a sírban, ideje inkább a közös élmények gyakorlásának. Apróságok elvégzése, például mivel még a gyári zárhatatlan tanksapka volt rajta, lecseréltem egy zárhatóra. Varázsszőnyegek elrepültek belőle, miként az ajtókárpitok és a tetőkárpit is, mert az úgy menő, vagy mifene. Hátsó ülést már rögtön az elején száműztem ugye, ezek elvileg mind a súlycsökkentést szolgálják. Nem sok, de ha nem milliónyi lóerőből gazdálkodunk, akkor ezek is számítanak. Kicseréltem a gagyi M3 replika tükröket a gyári kockákra, végre ismét teljes a harmónia, derékszögpóver. Csak a kormány meg a kerekek nem illenek a képbe, de azokkal nem lehet vitázni. És ha már a kárpitok és hangszigetelés eltűnt, úgy láthatóvá vált a padlólemez, azon belül is a taposók érdekeltek nagyon. Nos, nem csalódtam, mindkét oldalon szabad az átjárás édes anyaföldünk felé, férfiember felizgul ennyi lyuknak már a gondolatától is. Majd befoltozzuk valamikor később, egyelőre nem zavar túlságosan, bár fülemben csengenek az előző tulaj szavai, aki ráadásul karosszérialakatos volt: „Taposócsere is volt, persze.”

Hát persze.

De legalább a beltér milyenségéről már én tehettem. Szemeket becsukni, kispók kormány és egyéb szörnyűségek következnek!

Legalább a vér nem tűnne fel benne.

Felhívnám a figyelmet az elakadásjelző gomb rögzítésére a kormányoszlopon, és az ajtóbehúzó fogantyúra. Igen, az egy kábelkötelegő. Muszáj volt, mert egyszer, amikor a fémet megfogva csuktam be az ajtót, kicsit hangosan kellett hangot kiadnom, hisz le óhajtotta vágni Christine módon az ujjaim, kettő belőlük azóta is meg van jelölve, nem egyhamar fognak eltűnni a stigmák. A felesleges kábeleket, amik az előző tulaj által belerakott hangcuccot szolgálták ki, kivágtam, nem kellenek. Első éjszakai indításkor észrevétel: nincs műszerfal világítás. Ugyan, kit érdekel, úgyis érzésre megy a dolog! Tehát azóta sincs fénye. Egy módosítás volt még hátra, amit januárra terveztem, mégpedig az első futómű mókolása, rugók és lengéscsillapítók cseréje. Próbáltam egyeztetni időpontot az érdi mesterrel, hogy mikor tudnék menni ez ügyben, de a legtöbb, amit kihoztunk ebből januárban, az egy profin kivitelezett ivászat lett, így elhatároztam, hogy majd magam fogom megcsinálni. A szívást nem részletezném most, de végül 3 óra alatt sem sikerült megoldani, a lengéscsillapítókat azért kicseréltem a Niváéra. Na de jöjjön az, ami miatt az egész alfajokról szóló dolog összeállt a fejemben és nem volt kétséges az én szerepem.

Vettem még pár apróságot, amik semmiségek, mégis simogatják a kis lelkem, hisz könnyen elvégezhető beavatkozások. Kartergázcső, mert a gyári már repedezett volt. Új benzinszűrő, új zárbetétek. Azóta élmény a kulcsforgatás. És mivel már új kulcsok vannak az ajtókhoz és a tanksapkához, gondoltam elkelne egy új gyújtáskapcsoló is. A gyári indítókulcs elég gyenge anyagból volt, minden indításnál féltem, hogy eltörik. Úgyhogy vettem egy új komplett gyújtáskapcsolót, kicserélem azt seperc alatt, nem lehet gond. Napsütötte délutánon neki is álltam a parkolóban, leszedtem a csatlakozót a 6 lábról, és megpróbáltam kivenni.

Két csavar tartja, kiszedtem őket, eztán elvileg szabadon kijöhetett az egység. De nem. Elővettem a finomműszerész megoldást: kalapács. Osztottam a büntetést, próbáltam kiütni a foglalatból, visszadumált. Kormányzár már nem tartotta, hisz beleraktam a kulcsot és elfordítottam, de mégsem jött ki. Már szétcsaptam az egészet, mire rájöttem, hogy a bal oldalon nem véletlenül van egy rés a foglalaton, csavarhúzóval benyúlsz, megnyomod, és ki lehet szedni az egészet kompletten. Nos, már késő, addigra annyira szétvertem, hogy a benyomandó fémfelület teljesen összegyűrődött a kalaptól és ácstól. Remek, szóval se ki, se be, ennyi. Sebaj, van nekem otthon egy flexem, majd azzal megvágom kicsit a foglalatot és kijön. Másnap este fel is kerekedtem, elmegyek egy garázsba a Ladikkal, mert nyilvános parkolóban a 220V olyan ritka, mint nyilvános parkolóban a 220V, így ott nem tudnám megoldani. Nem lesz itt gond, a lehúzott csatlakozóra rádugom az új gyújtáskapcsolót, elfordítom benne a kulcsot, és ennyi az egész, elindulok. Beülök a kockába, megcsinálom az említett dolgot, kulcs elfordít, autó beindul, hisz értek hozzá. Gyorsan odamegyek a garázsba, kiveszem a gyárit, ezt a mostanit meg berakom a helyére, még marad is idő elmenni meginni valami édeset egy haverral. Lelógatom az új gyújtáskapcsolót, ameddig a kábel engedi, ezért a pár km-ért dehogy kötöm fel a kormányoszlopra, majd elviselem, hogy a lábaimnál lóg. Tolatok ki a parkolóhelyről, és megyek elfele. Azaz csak megtenném, mert nem lehet egyenesen menni, csak enyhén jobbra és enyhébben jobbra.

A kormányzár.

Mivel a gyári gyújtáskapcsoló még a helyén volt, a kulcs pedig nem volt benne elfordítva, ezért a zár tette a dolgát, beakadt. Hirtelen leizzadás, hisz már nem lehet visszaállni a parkolóhelyre, örökre itt marad az autó a parkoló közepén! Gondolkodás: hisz megvan még az ahhoz tartozó kulcs. Előkeres, beledug, elfordít, kormányzár old, mehetünk. Lenyúlás a másik kulcsért, ott autó beindít. Segítek elképzelni, hogy ez a szánalmas vergődés hogy nézett ki:

Két kulcsos lett az autó, mint az áfa. Ráadásul az új kapcsoló pontosan a fék és a kuplung között lógott. Nem mintha amúgy pihentető élmény lenne ennek a szerkezetnek az irányítása, de ez még dobott rajta pár szintet. Odaérek a garázshoz ami kb 10km távra található, állnék bele Lajossal. Pupilla kitágul, erek beszűkülnek, szemekben el is pattannak, ugyanis hosszabbítót nem hoztam a flexnek... Haza nem mehetek, mert a lakáskulcsomat a Megánban hagytam a céges parkolóban az előbb, amikor elhoztam a Laját. Egyetlen ismerős sem lakik a környéken, ezt a szart meg nem egy nagy élmény három pedál között egy negyedikkel vezetni, amire nem szabad rátaposni. Nem adtam fel.

Mégis hazafelé vettem az irányt, mert az közelebb volt, de mivel a lakásomba nem tudtam bemenni, hisz kulcs a másik autóban, így a szomszédtól kértem egy hosszabbítót. Vissza a garázshoz. 16km feleslegesen, vérvörös fejjel immár több okból kifolyólag. 18:00 után már odaérek felkészülten, eltelt fél óra.
Rosszabb már nem lehet, csináljuk. Sikítóval megvágom, amit meg kell, kihajítom a gyári gyújtáskapcsolót, jó masszív anyagból van, oroszoknál van bőven vas. Az életem rosszabbá tévő pedálok között lifegő utángyártott pedig felköltözik a helyére. Feltűnt, hogy mivel ez nem eredeti orosz, a kormányzár nyelve picit hosszabb, mint a gyárin, de ez nem lehet gond, végül is belement a helyére kis noszogatás után. Kulcs elfordít, autó beindul, tünés innen. Kinyitom a garázsajtót, kitolatok. Majdnem neki az ajtófélfának.

A rohadt kormányzár beakadt.

Ide képzelje mindenki a rendelkezésére álló káromkodásokat, én összegyűjtöttem az évek alatt párat, de talán egyik kimondására sem sajnáltam az energiát. Nincs mit tenni, vissza kell állni, kényszeredetten kacagni egyet és megoldani. Nézem a dolgot, a vészcsengő már előre figyelmeztetett ugyebár, hogy ennél az utángyártott fémdarabnál a zár nyelve hosszabb, be is akadt elfordított kulcsnál is, ahogy illik. Utólag visszagondolva, még az is lehet, hogy nem is működött megfelelően az eszköz, nem húzott vissza rendesen. Mindenesetre így nem lehet vezetni, egyértelmű. Kiveszem a rögzítő csavarokat, próbálom kivenni az egészet, nem jön. Kalapács. Ütöm hátulról, picit kijön, de a kormányzár nyelve nekifeszül a kormányoszlopnak, hisz hosszú. (Nem fogod tudni megoldani) Nem baj, megoldjuk. Még kicsit ütöm. Törik le a kapcsoló fém borítása, utángyártott fos, az eredetinek ilyen eszébe sem jutott. Itt már nem a benyomható másik rész tartja vissza, hanem a hosszú kormányzár fémnyelve, ami feszül. Eltelik 20 percnyi szenvedés. Izzadás. Semmi. Közben a kulcs résznél található borítás is elengedte magát, ezért kiesett a kulcs a foglalatával együtt. De jó, minél többen vagyunk annál nagyobb a buli, valami még széteshetne darabokra.

Folytatódik a szenvedés, ütöm rendületlenül, néha ellenőrzöm a foglalat és a kulcs visszarakásával, hogy működik –e még egyáltalán ez a szerencsétlen, vagy teljesen megvertem. Nem jön ki. Elegem lett, gondoltam visszarakom a helyére, beakasztom a kormányzárat és eltöröm a kormánnyal, mint aki ebből él. Csakhogy már vissza a helyére sem megy az egész gyújtáskapcsoló… (itt fogsz megrohadni te marha, a lakáskulcsod 10km-re) Kicsit próbálgattam a helyére ütni, de csak annyit értem el, hogy már a kulcs foglalatát sem lehetett a helyére visszarakni, így már be sem tudom indítani a motort, remek. Viszont ahogy néztem, már a zárnyelv nem akadt be, amikor forgattam a kormányt. Ezreket tekertem a kormányon, de úgy tűnt, hogy addig működhet a dolog, amíg visszaérnék a parkolóba. Talán. Ha nem, akkor nyilván épp egy kismamatalálkozó összes résztvevője fog épp vonulni az úton, amikor beakad a kormányzár menet közben, vér és rettenet, börtönévek.
Viszont mint említettem volt, most nem tudom beindítani az autót, mert annyira szétvertem a gyújtáskapcsolót, hogy már a kulcsot sem volt hova belerakni. Némi gondolkodásnak a jeleit mutattam, nézegettem az egészet közelről, távolról, és észrevettem valamit. Rendben, a kulcsot már nem lehet beledugni, mert nincs hova, kiesett a foglalata. De látszatra egy egyszerű szerkezet volt, a kulcs csak elforgatja a gyújtáskapcsoló belsejét és kész. Ekkor hirtelen beugrottak a ZS kategóriás amerikai filmek, előkaptam egy csavarhúzót. Beledug a kapcsolóba, elfordít és pöcc, beindult a gép…

Elloptam a saját autóm.

Ráadásul így belegondolva, nagyon könnyen. Ha csak ez lett volna a célom, 2 perc alatt megvagyok. Na de nincs idő elmélkedni, kezdek megfulladni, mert a garázsajtó becsukva, ez a fos pedig betiltandóan rosszul működő kohászatként ontja a füstöt.
Kiállok, kormányzár nem akad be továbbra sem. Megfogadtam, hogy ha épségben visszaérek a parkolóba, egyik dolog lesz, hogy nem fogom sajnálni, könyörtelenül kiverem foglalatából a gyújtáskapcsolót és veszek egy harmadikat, a pénzkidobás a stílusom úgyis. Viszont az újról, amit veszek majd, kapásból levágom a kormányzár nyelvét, hogy még véletlenül se lehessen vele gond. Elindulok, szívatót nem veszem vissza az egész út alatt, eddig még nem fulladt le soha, de nem kockáztatok. Új élmény, hogy aszerint választok útvonalat, hogy minél kevesebb kanyar legyen benne! Ha mégis tekerni kellett a kormányt, akkor gyökhárommal mentem, hogy ha netán épp beakad a zár, ne legyen nagy gond. Néha lenéztem menet közben, élveztem a látványt, hogy úgy megyek egy autóval, hogy egy nagy lyuk tátong az indítókulcs helyén. Valami csoda folytán visszaértem a parkolóba, fogtam a kalapácsot és addig ütöttem hátulról a cuccot, amíg sok darabban ki nem jött.

A tetemek.

A bal oldali volt a gyári, látszik rajta az összegyűrődött fém, ami miatt nem tudtam kivenni. A másikon meg az, hogy csak úgy jött ki, hogy a kormányzár letört.

Mivel az idő mindent megszépít, már másnap nagyon mókásnak éreztem a homlokhorpasztó szívásokat, de amíg szereplőjük voltam, gondolkodtam a vörös kakas ráuszításán kedves Lajosra. De nem tettem meg, mert ha nem az enyém lenne ez a fémhalom, azt szeretném, hogy az enyém legyen. Így ahogy van, amint röhög rajtam és elviseli a szerencsétlenkedéseim, rám hagyva, hogy mit akarok tönkretenni, önmagától nem hibázik. Nem kéne ezzel visszaélni.